Miért nincs poloskainvázió Bécsben, ha Budapesten van?

poloska2_1.jpg

Miközben Budapestet és környékét ősz elején sok helyen ellepik a poloskák, Bécsben szinte nyomuk sincs, miközben a két város klímájában nagy különbség nincs. Megkerestük az okokat.

Ötnapos bécsi kalandozásaink legnagyobb meglepetése az volt, hogy egyetlenegy poloskával sem találkoztunk. Pedig itt is megfordultunk minden olyan helyszínen – parkok, ilyen-olyan kertek, erdős részek, fasorok, teraszok, zöldövezeti belső terek, lakótelepi házakhoz hasonlító hotel –, ahol a budapesti tapasztalatok alapján csőstül kellett volna lenniük. Nem véletlenül lett idén is Bécs a világ legélhetőbb nagyvárosa!

Hazaérkezve meg is kerestük Zsigó György növényvédő mérnököt. Már gondolkodott a címben feltett kérdésen, mert neki is feltűnt háromnapos bécsi látogatása alatt, hogy ott poloska sincs, nemhogy invázió. 

Szakértő kollégáival is konzultálva négy okot talált magyarázatul, bár azt előre bocsátotta, hogy még mindig nincsenek teljesen tisztában azzal, hová mennek, mit választanak inkább az idegenhonos poloskák. Pedig már jó néhány éve működik a Kertészeti Egyetem által létrehozott országos megfigyelői rendszer. Adatai szerint például Törökbálinton, az Anna-hegyi kilátóban – gyakorlatilag emberi környezettől távol – óriási mennyiségben láttak telelni készülő poloskákat. Olyan városi környezetből pedig, ahol a várakozások szerint nagyon soknak kellene lenni, onnan meg egyáltalán nincs jelzés. Az azonban biztos, hogy a kőrisekben és még inkább a lágy- és félfás szárú gyomokban, cserjékben „gazdag” területekről sokkal több bejelentés érkezik. Polifág kártevőről van szó: már több mint háromszáz tápnövényét „azonosították”.

Ezzel el is érkeztünk az első okhoz: Budapestnek sokkal vegyesebb a növényi állománya – a budai hegyvidéket is ideértve –, és elhanyagolt, gyomos zöldterületet is többet látni itt, mint Bécsben.

A második ok: főleg így van ez akkor, ha a házikerteket is beszámítjuk, ugyanis ebből szintén sokkal több van Budapesten. Az itt termesztett gyümölcsön, babon, uborkán, paprikán, de főleg a paradicsomon tapasztalható a legtöbb poloska. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az egyik legfontosabb kifejlődési helyük. (Sok termelő épp ezért abba is hagyta a paradicsomtermesztést.)

A harmadik ok a behurcolás. Ennek illusztrálására elmondta a Kertészeti Egyetem professzorának esetét, aki délvidéki útjáról egész poloskakülönítményt hozott haza akaratlanul. Autója ajtaja és a karosszéria között bújt meg a díszes társaság. A történteket látványos fotókkal is dokumentálta. A délvidéki közvetlen forgalommal valószínűleg több poloska kerül Magyarországra, mint Bécsbe.

Mindezek mellett persze – és ez a negyedik ok – a mikroklíma is számít: a melegebb budapesti városklíma feltehetőleg sokkal jobban tetszik nekik.

A Kertészeti Egyetem megfigyelési rendszerébe egyébként érkeztek adatok bécsi poloskákról is – tette hozzá Zsigó György.

Mi szűrhető le a hazai észlelésekről? – kérdeztük.

Egyértelműen megállapítható, hogy városokból érkezik a legtöbb bejelentés, és felfedezhetők különböző „gócok” is. Feltűnő, hogy a kőrisfákkal szegélyezett utcák, a kőrisfás parkok közelében lévő területek jóval érintettebbek. A házi kertek és a gyomos övezetek környékén a nem kertes házakba is jóval nagyobb számban települnek be.

A budapesti József Attila lakótelepről például nagyon sok bejelentés érkezik. A Tétényi és Etele utca sarkától számított néhány száz méteres sugarú körből szintén nagyon sok észlelést jelentenek minden évben. Valószínűleg ezeken a helyeken is találnak olyan kedvező környezetet, ahol ki tudnak fejlődni, és az áttelelésre is kedvezőnek tartják.

Nem véletlen – jegyezte meg –, hogy az idegenhonos poloskákat legelőször városi környezetben csapdáztak be, nem mezőgazdasági területeken!

Végezetül további eredményes hadokozást kívánunk a személyes szféránkba betolakodó poloskák ellen. Ehhez – mint írtuk – hatékony szerek is rendelkezésünkre állnak. Ne feledjük a Magyar Tudományos Akadémia intelmét sem: mindenképp fontos elpusztítani a behatoló kártevőket, mert ha csak kitessékelnénk őket, azzal a jövő évi inváziójukat alapoznánk meg.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sokkarovar.blog.hu/api/trackback/id/tr8414324093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokk a rovar

Friss topikok

süti beállítások módosítása